Amikor olyan dologban szabunk magunknak határidőt, aminek nem lehetünk aktív részesei, nem befolyásolhatjuk, egy olyan korlátot szabunk magunknak, ami elveszi annak a lehetőségét, hogy minden akkor történjen meg, amikor itt az ideje. A határidő lejártakor ha nem történik semmi, csalódás ér, előtte frusztráció, türelmetlenség vesz erőt rajtunk és az értetlenség, tehetetlenség érzése borítja el elménket.

Saját magunknak állítunk fel időkorlátot elvéve annak a lehetőségét, hogy pontosan akkor történjen meg valami, amikor a karma törvénye szerint is minden érintett készen áll.

Az Univerzum ránk reagál. A korlátokkal nem csak magunkat, hanem a tökéletes isteni tervet is akadályozzuk és kétségbe vonjuk azt, hogy minden a mi érdekünkben történik. Soha nem előbb, soha nem később, mindig akkor, amikor ott van az ideje, mert csak akkor lehet tökéletes. Ebben legtöbbször az egó kebelbarátja a türelmetlenség, a legkészségesebb partner… Próbálja felülírni az Isteni időzítés létjogosultságát, hiszen, mi itt a Földön emberi időszámítás szerint gondolkodunk, de a Teremtő lélekidő szerint időzít, egy olyan globális látásmóddal, aminek mi emberi lények az emberi gondolkodásunkkal még csak közelébe sem vagyunk.

Egy örökké, természeténél fogva mindig cselekvő embernek ez a legnagyobb lecke: nem cselekedni, nem történtetni a dolgokat, szinte vakon és süketen, teljes hittel a Mindenhatóra bízni a megoldást.

… és tiszta szívvel elfogadni a döntést, mert ha abban a pillanatban nem is azt kapjuk, amit szeretnénk és esetleg fájdalmas is, tudnunk kell, hogy nekünk mégis az a legjobb, hiszen ezt egy olyan erő irányítja, ami soha nem az adott pillanatot, hanem minket a teljes valónkban, összességében lát. 😊