Senki nem vitatja, hogy a kés éles.

Számtalanszor jártam úgy, hogy nem figyeltem, vagy kapkodtam és elnyestem valamelyik ujjam, sőt, egyszer annyira beleszaladt a kezembe, hogy a sebészeten kötöttem ki…

Tehát, akkor ez egy haszontalan holmi lenne, mert sebesülést okoz? Dehogyis. Egész egyszerűen meg kellett tanulni használni. Mi kellett még? Odafigyelés, türelem, gyakorlat.

Valahogy így van ez azokkal az érzésekkel is, amik először sérülést okoznak.

Nem dobhatjuk sutba azzal, hogy nem használjuk többet, mert ártalmasak. Küzdeni sem érdemes ellenük, mint ahogy a késnél sem lehetünk élesebbek. Tehát nem harcolni kell ellenük, hanem el kell sajátítani a velük való bánásmódot.

Használni, együtt élni  kell velük megtanulni. Mint ahogy a betegségnél sem elég csak a lázat csillapítani, mert az csak a tünet kezelése, meg kell találni a betegséget kiváltó okot és azt gyógyítani- vagy az immunrendszert megerősíteni annyira, hogy legyőzze a kórt. A kiváltó okot kell megtalálni és azt átgondolni, kielemezni, leásni a legmélyére, hogy miért váltja ki bennünk azt a hatást, ami legyengít és nem hagyja átélni a létezés örömét.  A legkegyetlenebb, legkínzóbb érzést is el kell fogadni, meg kell élni, ízekre szedni és fel kell boncolni, hogy aztán olyan eszközzé váljon a kezünkben, ami a javunkat szolgálja. Igen, addig számtalan sérülést szerzünk. A legtöbbjük nem is fog heg nélkül gyógyulni. De legyenek ezek harci sebek, annak emlékei, hogy képesek vagyunk az ellenünk fordított fegyverrel saját magunkért harcolni…

Egyszer olvastam valahol, hogy a régi órásmesterek a munka végeztével felsepertették az inasokkal a műhelyt, de nem dobhatták ki azonnal a szemetet, át kellett alaposan nézni, hogy van-e benne lepotyogott alkatrész. A régi órákat nemesfémekből készítették és a legapróbb kis csavar, rugó is értéket képviselt. Ezeket a felsöprött koszból kikotorva, aprólékosan megtisztítva, vissza kellet rakni a helyére, hogy aztán egy következő szerkezethez fel lehessen használni.

Én is ezt csinálom, amikor a gondolataimat írásba foglalom.

Kisöpröm lelkemet, szabadulok a felgyülemlett szeméttől, de alaposan átnézem, mielőtt végleg megválok tőle, hátha találok benne egy-két elkallódott értéket.

Mert takarítani folyamatosan kell.

Sokkal könnyebb apróbb kupacokat átvizsgálgatni, mint egyszerre olyan halommal megbirkózni, ami már teljesen ellep.

Reményeim szerint nemcsak nekem segít ez majd, hanem neked is, kedves Olvasó, akinek társad lehetek a takarításban, rendrakásban.

Először ezeket a gondolatokat fogom veled megosztani, utána pedig egy kalandozásra hívlak majd az emberi létezés felfedezésének izgalmas folyamatában. 😊

Kedves Olvasó!

Szeretettel köszöntelek az Angyalház blogoldalon!

Olyan sok gondolat, téma gyűlt össze a fejemben, hogy már nem fér el benne, ezért úgy gondoltam, megosztom veled. 

Három éve mellrákot fedeztek fel nálam, ami egy műtéthez, sugárkezeléshez, hosszú felépüléshez, majd rá másfél évre egy helyreállító műtéthez vezetett. Ezidő alatt egy egészen különleges, tapasztalásokkal teli utat jártam be.

Már hosszú idő óta érlelődött bennem egy olyan segítő, támogató módszer terve, amivel úgy éreztem, segíteni tudok majd az embereknek. Sokáig úgy éreztem, működőképes, de valahogy még hiányzott hozzá valami. Ekkor találtam rá a Theta Healing csodálatos módszerére, amivel teljessé vált az ötletem és saját tapasztalataimmal karöltve elkezdtem segíteni az embereknek a betegségükkel, lelki problémájukkal való megbirkózásban.

Meggyőződésem, hogy ebben a dimenzióban, amiben emberként létezünk, a testnek sokszor fizikális segítségre van szüksége a gyógyulásban, és ez sokszor műtétet, gyógytornát, különböző kezeléseket jelent. Ugyanakkor nem szabad elhanyagolni a lélek, a szellem gyógyulását is, ami ezzel párhuzamosan kell, hogy történjen. Világossá vált számomra, hogy a legnagyobb segítség az okok megértése, önmagunk megismerése, azaz a mély ásás (Dig Deeper, a Theta Healing fantasztikus technikája), amivel felderíthetjük a miérteket és megérthetjük létezésünk valóját.

Ebben a blogban sok témát boncolgatok majd, természetesen a teljesség igénye nélkül. Lesz pár olyan terület is, ahol segítségemre lesz valaki, akivel aprólékosabban kibonthatunk egy-egy témát.

A blogban szereplő írások nem másolhatók, nem oszthatók, csak a szerző engedélyével. Ha a blog vagy az abban szereplő írások linkjét megosztod, azt megköszönöm.

Az érvekkel alátámasztott vita, amely szeretetteljes hangnemben folyik, lehet építő jellegű. De mivel ez a blog  politikamentes és vallási hovatartozástól független, minden erre utaló megnyilvánulást vagy esetleges tiszteletlen kommentet törölni fogok.

Ha pedig segítséget szeretnél kérni, keress fel itt, a közösségi médiacsatornák (Facebook, Instagram, TikTok) egyikén vagy az orokkenemeshet@gmail.com címen keresztül!

Öleléssel:
Móni