Egyszer olvastam valahol, hogy a régi órásmesterek a munka végeztével felsepertették az inasokkal a műhelyt, de nem dobhatták ki azonnal a szemetet, át kellett alaposan nézni, hogy van-e benne lepotyogott alkatrész. A régi órákat nemesfémekből készítették és a legapróbb kis csavar, rugó is értéket képviselt. Ezeket a felsöprött koszból kikotorva, aprólékosan megtisztítva, vissza kellet rakni a helyére, hogy aztán egy következő szerkezethez fel lehessen használni.

Én is ezt csinálom, amikor a gondolataimat írásba foglalom.

Kisöpröm lelkemet, szabadulok a felgyülemlett szeméttől, de alaposan átnézem, mielőtt végleg megválok tőle, hátha találok benne egy-két elkallódott értéket.

Mert takarítani folyamatosan kell.

Sokkal könnyebb apróbb kupacokat átvizsgálgatni, mint egyszerre olyan halommal megbirkózni, ami már teljesen ellep.

Reményeim szerint nemcsak nekem segít ez majd, hanem neked is, kedves Olvasó, akinek társad lehetek a takarításban, rendrakásban.

Először ezeket a gondolatokat fogom veled megosztani, utána pedig egy kalandozásra hívlak majd az emberi létezés felfedezésének izgalmas folyamatában. 😊